Gulyás János és Társa Kft.

Szilveszteri finomságok

Ugyan a mai társadalom egyre kevésbé követi a népi hagyományokat, vagy hisz a babonákban, mint korábban, a szilveszter és az új év első napja ez alól mégis csak egy kivételt képező ünnep. Egyes hiedelmek háztartási munkavégzéssel vannak összefüggésben, mint például az, hogy az új év első napján nem szabad mosni, söpörni. Mások a rokoni, baráti látogatásokat említik, például hogy január elsején a kertkapun férfi szomszédnak kell belépni először. Emellett vannak babonák, amelyek a táplálkozásunkkal kapcsolatosak, mint például az, hogy az év első napján elengedhetetlen malacot és lencsét ennünk ugyanis ezen ételek meghozzák a szerencsét és gazdagságot a következő évre.

Minden családban megvannak a megszokott szerencsehozó fogások. Az alábbiakban néhány ötletet sorolunk fel, amelyek segíthetnek az újévi menü összeállításában.

1. Malac

A legtöbb családban a sertéshús fogyasztása alapvető új év első napján. A népi mondás szerint a malac kitúrja a földből a szerencsét számunkra. Más mondák úgy tartják, hogy a malac kövérsége szimbolizálja a jólétet, a gazdagságot, ezért kell fogyasztanunk az év első napján. Fogyaszthatjuk akár sültként, kocsonyában, levesben, de talán a szilveszteri – újévi virsli az egyik legnépszerűbb étel ezen a napon.

2. Hal

A hal fogyasztásáról eltérő nézőpontok ismeretesek. Egyesek úgy vélik, hogy a hallal elúszik a szerencsénk, ezért szilveszterkor, illetve az év első napján tilos a fogyasztása. Mások azt a hagyományt követik, miszerint annyi pénzünk lesz, ahány pikkelye van a halnak, ezért az újévi menü elengedhetetlen része a hal. Sőt, egyesek még a konyhai előkészítés során az összegyűjtött pikkelyt a pénztárcájukba is teszik, hogy elősegítsék a meggazdagodásukat a következő évben.

3. Lencse

Az új év első napja a vegetáriánusok számára is kedvezhet, ugyanis a lencse, a bab, a borsó is a szerencsehozók közé tartozik. A babona szerint lencsét, de egyes kultúrákban babot vagy borsót kell enni, hogy meggazdagodjunk. Hazánkban lencsefőzelék, lencseleves a tipikus újévi ebéd.

4. Káposzta

A babona úgy tartja, hogy a káposzta szintén a szerencsehozó ételek közé sorolható, ugyanis az amerikaiak szerint erősen emlékeztet egy tekercs pénzre, ezért lett a szerencse, gazdagság szimbóluma. Ezen szokás követése is jól meglátszik az új évi asztalokon, átvette több nemzet is, így hazánkban is rengeteg család üdvözli káposztával az új évet, hiszen aki sokat fogyaszt belőle, az anyagi gyarapodást remélhet az elkövetkező évben.

5. Ételek, amelyeket érdemes kerülni

Abban azért megállapodhatunk, hogy nemzetiségtől és hovatartozástól függetlenül szárnyasokat nem érdemes az új év első napján fogyasztani, ugyanis a babona szerint a szárnyasok elrepülnek a szerencsénkkel.

A szárnyasok mellett a vadakat is kerülni kell, mert elfuthatnak a szerencsénkkel, a rákok pedig visszafele haladnak, ami szintén nem szerencsés a jövőre nézve.

Ha már a babokákra alapozzuk a szilveszteri és az új évi menüt, akkor érdemes arra is figyelni, hogy akármennyire is ízlett a fogás, hagyjunk a tányérunkon egy kicsi “maradékot”, ugyanis ez jelképezi a következő évben a tányérunkat, így elősegíthetjük, hogy mindig legyen rajta finom falat.

 

Ne feledje, a GulyásHús.hu oldalon kiváló minőségű alapanyagot talál, legyen szó akár a karácsonyi készülődésről, vagy a szilveszteri, új évi menüről. Ráadásul sorban állás nélkül, otthonából megrendelheti legjobb húsféléket, amíg Ön az előkészületekkel foglalkozik.

certop ISO22000

Vásárlói vélemények

Nézzen bele cikkeinkbe

Gulyáshús Magazin

A felgyői vágóhíd magazinjában elsősorban receptötletekről és konyhai praktikákról írunk érdekes és hasznos cikkeket, amivel könnyebbé tesszük a konyhai készülődést.

Gulyáshús blog